Új jelszó kérése
 
Császárzsemle liszt receptek

Bagel

2018.06.01 12:24

Ti készítettétek: Én kicsi paleokonyhám.blog 

Bagelt sütöttünk a hétvégén, kétféle módon is kipróbáltuk: az egyiket a hagyományos módon 1-2 percig előfőztük és utána sütöttük ki, a tészta másik felét simán csak megformáztuk és megsütöttük.

Mindkét formában finomra sikerült, de nagyon óvatosan kell előfőzni, mert hamar szét tud esni, ha nem vesszük ki időben a vízből.

Hozzávalók 7 db-hoz:

-1 csomag Éléskamra Lágyan omlós császárzsemle szénhidrát csökkentett lisztkeverék
-2 tojás
-1/2 dl víz
-3 ek kacsazsír
+ nagy szemű só, szezámmag a szóráshoz

Elkészítés:

Egy tálban keverjük össze a tojásokat, vizet és az olvasztott kacsazsírt, majd adjuk hozzá a lisztkeveréket és keverjük egyenletesre.

Hagyjuk 10-15 percig pihenni, majd formázzunk belőle bageleket, és szórjuk meg ízlés szerint sóval magokkal.

Ekkor választhatunk, hogy előfőzzük-e vagy csak simán megsütjük.

Ha előfőzzük akkor bobjuk lobogó vízbe, adjunk hozzá fél mokkáskanál szódabikarbónát, és folyamatosan figyelve 1-2 percig, majd szedjük ki belőle és rakjuk sütőpapírra.

180 fokra előmelegített sütőben süssük 20-25 percig.

 Süss Te is egyszerűen, a receptben használt lisztkeverékkel! Rendeld meg most:

Éléskamra Lágyan omlós császárzsemle szénhidrát csökkentett lisztkeverék

 

Címkék: paleo bagel, gluténmentes bagel, IR barát bagel, CH diéta, cukormentes, laktózmentes

 

Nézd meg, hogyan készül a Házi májkrémes császárzsemle recept

Forrás:

http://enkicsipaleokonyham.blogspot.com/2016/04/bagel.html

 

Webáruház készítés